A cég felejtését árazza be a szervezetfejlesztő
Egy szót se, milliókat költöttünk, hogy fejlettebbek legyünk.
Ha most először jársz nálam: ez a Mélyfúrás, ahol Hádész birodalmának könyvtárában szemezgetünk a felszínen ismeretlen kötetek első kiadásaiból. Itt és most, ebben az írásban a cég szervezeti fejlődésének sötét kérdéseit vesszük sorra: amit a felszín színes élménytréningeken megpróbál kezelni, az tulajdonképpen az egyetemes felejtésből keletkezett feszültség.
———
KI EMLÉKSZIK ARRA MÁR…
Az állásinterjú két oldala meddig emlékszik arra, miben állapodtak meg? Egy hónapig. A próbaidő végére végleg megkopik.
A tökéletes ember a pozícióra és a tökéletes munkahely csak vágyott idea. A realitásban kompromisszummal találnak egymásra az oldalak.
Ezek a kompromisszumok felejtődnek el. És ebből lesz a feszültség, mindkét oldalon.
Mert elég vacak érzés, hogy a kompromisszumok sorával alkalmazott munkavállaló nem hozza a kompromisszummentes elvárásokat. Vagy nem teljesít valamennyivel felettük, hogy látható legyen a cégért égő, elszánt munkakedve.
És fordítva is igaz. A munkavállalót megkísérti a JÁR és a több járna, hiszen mennyire jól dolgozik…
Csak hát ott a kezdeti kompromisszum, amit mindkét fél elfogadott.
———
KÉT SZERZŐDÉS, KÉT FEJBEN
A munkaszerződés mellett mindig van egy másik is. Nincs leírva, nincs kimondva, mégis kötelezőnek érezzük. A szervezetpszichológia pszichológiai szerződésnek hívja: amit az egyik fél hisz arról, mivel tartozik neki a másik, és ő mivel tartozik cserébe.¹
Ez a szerződés fejenként létezik. A felvétel napján sem ugyanaz a két fejben. A kompromisszum és a ki nem mondott elvárások miatt két különböző megállapodás született, ugyanazzal az aláírással.
Ezért nem meglepő, amit a kutatás talált. Egy vizsgálatban a frissen munkába állt menedzserek több mint fele úgy élte meg, hogy a cég már az első két évben megszegte valamelyik ígéretét. A tanulmány címe szerint a szegés nem kivétel, hanem a szabály.²
Klasszikus poén, hogy egy jó tudathasadással sosem lehetsz magányos, csak a környezet kicsit szerény a pszichiátriai osztályon. Ezért annyira zsigerileg fájdalmas, amikor mindkét fél a saját szerződésére emlékszik. A másikét nem ismeri. Amit a másik tesz, azt a sajátjához méri, és szándékosnak, kiszúrásnak vagy egyenesen támadásnak értékeli.
———
AMIBŐL ALAP LESZ
A felejtésnek van egy második motorja is.
Amit egyszer megkaptunk, egy idő után már nem nyereség, hanem kiindulópont. A pszichológia ezt hedonikus alkalmazkodásnak hívja: a jó dolog öröme elkopik, és amit hozott, abból lesz az új nulla.³
A felvételkor a fizetés ajánlat volt. A próbaidő végére alap. A cég oldalán ugyanez: az első hónapok lelkesedése ajándék volt. A próbaidő végére elvárás.
Így születik a JÁR: minden megállapodás kompromisszuma betemetett alappá változik, és mindkét fél a félkész ház miatt reklamál. Hiszen szerinte ő az egészre fizetett be, és a másik szándékosan nem adja át neki kulcsrakész állapotban.
———
MIT CSINÁL MA A SZERVEZETFEJLESZTÉS
Amikor a feszültség már fáj, a cég beavatkozik.
Új szabályt hoz. Új kompetenciamodellt. Elégedettségi felmérést. Színes élménytréninget, ahol a csapat egy napra újra egymásra talál. Teljesítményértékelést, amely egymáshoz és egy ideális munkaköri profilhoz méri az embereket.
Mindegyik ugyanazt teszi: új megállapodást köt egy olyan régi fölé, amelyre már senki nem emlékszik.
A felmérés azt méri, amit az emberek mondani mernek. A szabály azt rögzíti, amit a vezetés gondol. A kettő közé esik az, ami történik.
A tréning egy napra feloldja a feszültséget. Utána minden visszarendeződik oda, ahol előtte is volt, azzal a pecséttel, hogy: egy szót se, milliókat költöttünk, hogy fejlettebbek legyünk.
Viszont a feszültség nem engedelmes háziállat. Az bizony a szavannák királya, és amikor felbömböl, a hiénák is tudják, hogy lapos kúszással, kerülő pályán illik közlekedni. Ezért a cég újra és újra vásárol valami hozzáadható hangtompító, nyugtató, illatosító, rendszerező, rendet teremtő, vadszelídítő, modern, innovatív akármit. És…
A cég közben működik. Ezt így szoktam mondani: „A rendszer működik, mert végül mindig megoldjuk… csak azt nem tudjuk mindig, mennyire fog fájni később, vagy mennyit fogunk veszíteni miatta.”
———
ÍGY KÉSZÜL A 22-ES CSAPDÁJA
Nem a gyökérokot kezeljük: azt, hogy maga az elvárásrendszerünk felejtette el a kiindulási alapját, és ha kell, újra kell varrni a kabátot. Ehelyett újabb és újabb, máshol működő tuti szabásmintákat akarunk rákényszeríteni, megoldás gyanánt.
Erre elindul a túlélési ösztön. Az pedig minden létező múltbeli, öntudatlan elakadást azon nyomban bekapcsol.
Megjelenik a megfelelés, a teljesítménykényszer, a manipuláció, a hatalmi játszma. Velük jönnek a korábbi énállapotok sodró érzelmi viharai, a mentális biztonság elvesztése, a stressz, a kiégés körkörös vesszőfutása.
Vagyis folyamatos terápiás intézményt készítettünk a cégünkből. Újabb tréningeket veszünk, és a pillanatnyi megkönnyebbülés után még titkoltabban folyhatnak a játszmák. Hiszen már annyit fejlesztettük magunkat, nem lehetünk ennyire bénák.
———
A KIÁLTVÁNYBÓL IS SZABÁSMINTA LETT
Az agilis kiáltvány a multik lassú, merev szabályai ellen született. Az első pontja szerint az ember és az együttműködés fontosabb a folyamatnál és az eszköznél.
Aztán el kellett adni. Skálázni kellett. Így lett belőle folyamat, eszköz, tanúsítvány. Merev szabály a merev szabályok ellen.
Ezt nem kívülről mondom. 2014-ben az egyik aláíró, Dave Thomas maga írta le, hogy az agilis szó marketingcímke lett, amely köré tréning- és tanácsadóipar épült.⁴
Ugyanaz a szabásminta, csak új színben.
———
MI TARTJA TISZTÁN AZ EMBERI OLDALT
Nem újabb szabály. Visszatérés ahhoz, amiben megállapodtunk.
Ez a HR-rel kezdődik. Ha a felvételkor nem volt világos a kompromisszum, az a HR vakfoltja. Ha világos volt, akkor nem mérheti úgy az embert, mintha kompromisszum nélkül töltötte volna be a pozíciót. Ezért csak önmagához lehet mérni: ahhoz, hol állt, és hova jutott.
Erre építettem a MEGURI Radixot. Nem hoz új szabályt, és nem mondja meg, hogyan kell működni. A vezetők és a munkatársak külön-külön, zárt térben beszélgetnek egy mesterséges intelligencián alapuló kísérővel arról, hogyan látják ma a céget, a saját munkájukat, a leosztásokat, a jogköröket, a veszteséget. A rendszer a két oldal képét egymás mellé teszi. Ahol nem illenek össze, ott történt a felejtés.
Nagyon fontos határ, hogy minden szereplő önmagához van mérve, és elsősorban önmagáról kap tükröt, viszont pontosat. A vezetője csak mintát kap: elmozdulást, a fejlődés mértékét. A cég a működés mintázatát kapja, adatalapon, mérhetően. Embereket viszont nem kap egymáshoz mérten rangsorolva.
Hogy végre legyen kiút a 22-es csapdájából.
———
Következő Mélyfúrás: kié a cég? Nem az a kérdés, hogy mindenki a magáénak érzi-e. Hanem hogy milyen formában.
———
Lábjegyzetek
¹ Rousseau, D. M. (1989). Psychological and implied contracts in organizations. Employee Responsibilities and Rights Journal, 2(2), 121–139. https://doi.org/10.1007/BF01384942
² Robinson, S. L., & Rousseau, D. M. (1994). Violating the psychological contract: Not the exception but the norm. Journal of Organizational Behavior, 15(3), 245–259. https://doi.org/10.1002/job.4030150306
³ Diener, E., Lucas, R. E., & Scollon, C. N. (2006). Beyond the hedonic treadmill: Revising the adaptation theory of well-being. American Psychologist, 61(4), 305–314. https://doi.org/10.1037/0003-066X.61.4.305
⁴ Thomas, D. (2014. március 4.). Agile is Dead (Long Live Agility). https://pragdave.me/thoughts/active/2014-03-04-time-to-kill-agile.html


Discussion about this post