A coaching még mindig a röntgennél tart
Fejlesztek egy AI asszisztenst. Nem azért, amit gondolsz.
Ha most nyitottad meg ezt a levelet, valószínűleg nem a szokásos coaching-tartalomra számítasz. Jól teszed.
Az AI-közbeszéd izzik. Mindenki árul valamit, mindenki ki akarja venni a sarcát az új aranylázból. Aki nem lép, lemarad — legalábbis ezt sulykolják. Én ebből a zajból kilépek, mert nekem más kérdésem van.
Nem az, hogy hogyan használjam az AI-t. Hanem az, hogy miért csináltam saját rendszert — és mit akarok tőle valójában.
Az ember alapvetően kíváncsi.
Ez nem motivációs szlogen. Ez az a hajtóerő, ami mögött minden valódi fejlődés áll.
Az orvoslás nem azért tart ott ahol, mert az orvosok okosabbak lettek. Hanem mert tömegével voltak kíváncsi újítók, akik megálltak és azt mondták: eddig látom, de szeretnék mélyebbre. Először volt a mikroszkóp — megmutatta, amit a szem nem lát. Aztán a röntgen — megmutatta, amit a bőr takar. Majd az ultrahang, a CT, az MRI. Ma a PET-CT metabolikus mintát mutat, sejtszinten, valós időben.
Minden eszköz egy réteggel mélyebbre vitt. Nem az orvos lett jobb — a látás lett teljesebb.
Én a coachingban járom ugyanezt az utat. Megérteni, hogy ami egykoron hasznos megoldás volt, hogyan vált idővel korlátTÁ. Megismerni az emberi és szervezeti fejlődés mintáit, dokumentálni, rendszerezni — és megkeresni, mi az az optimális út, amin az ember a legnagyobb teljesítményt tudja leadni, a legegészségesebben, a legnagyobb kiteljesedett örömmel.
Ehhez viszont diagnózis kell.
A coachingnak van egy röntgene.
Mérei Ferenc többszempontú szociometriája. Valódi mélység, valódi struktúra, komoly tudományos alap. Az ötvenes-hatvanas évekből.
Az orvoslás akkor még szintén a röntgennél tartott. Aztán jött az ultrahang, a CT, az MRI, a PET-CT.
A coaching azóta is a röntgennél áll.
Nem azért, mert a szakma lusta. Hanem mert nem volt mivel továbblépni.
Közben a coach eszköztára így néz ki: hallgat, kérdez, és ha nagyon szofisztikált, előhúz egy lapot amelyen kérdések vannak. Ha prémium coach, az iPad Prón vannak a kérdések. Ennyi fejlődés ötven év alatt — és ezt most komolyan mondom, nem gúnyosan. A szakma adott az emberiségnek Mérei-t. A piac viszont cserébe adott nekünk egy négyszínű, önkitöltős kérdőívet, ami azt mondja meg ki vagyok.
Én unatkoztam ettől.
Miért AI? Miért most? Miért saját rendszer?
Mert az agyam nem lineárisan működik. Absztrakt, asszociatív, párhuzamos folyamatokban gondolkodik — ami az egyik legnagyobb erőm, de közben rengeteg felismerés elveszik, mert nincs ami szintetizálja, strukturálja, visszakapcsolja. Nem az AI okosabb nálam. De képes azt tenni, amire az agyam nem optimális: lineárisan, tényszerűen, minden adatot egyszerre látva dolgozni. Kiterjeszti a látásomat. Nem helyettem gondolkodik — velem gondolkodik.
Ez az eszköz nem kiszervezi a munkámat. Mélyebbre visz, mint eddig egyedül tudtam menni.
Évek óta nyaggatnak, hogy írjak könyvet.
Értem miért. Közel nyolc év intenzív coaching, több száz kliens, rengeteg felismert minta — “ezt meg kéne osztani.” Meg is fogom. De nem könyvben.
Mert a könyv statikus. Egy pillanat lenyomata, ami két-három év alatt elavul, és végül egy csinos sor a CV-n, egy porosodó tárgy a polcon. Az 528.699-ik coach könyv a piacon.
Helyette vektoros tudásadatbázist építek. Belekerül minden, amit az elmúlt évek alatt megírtam, leírtam, felismertem — és ez az alap, amiből az AI asszisztens tanul, amellyel kutatom tovább az egyéni és szervezeti működés mintáit.
A különbség nem esztétikai. A könyv lezár. A rendszer nyit — és minden új klienssel, minden új felismeréssel mélyebb lesz. Az értéke nem csökken az évekkel. Növekszik.
Ez az, amibe a tudásomat fektetem.
Nem azért fejlesztek AI asszisztenst, mert mindenki azt csinálja. Azért, mert a kíváncsiság oda vezet, ahová az eddigi eszközök nem érnek el. Az orvosnak ma PET-CT-je van. A coachnak legyen végre valami a röntgen után.
Én ezt csinálom. Lépésről lépésre, kliensenként, adatponton alapuló adatpont — egy rendszer, ami egyre teljesebben látja az emberi fejlődés mintáit.
Nem helyettem. Velem.
Ha ezt gondolatébresztőnek találtad — a következő levelekben folytatom. Arról, amit húsz év coaching valójában megmutat az emberről. Arról, hogy mit lát az AI, amit én nem látok egyedül. És arról, hogy miért nem a motiváció hiányzik — hanem a diagnózis.
Ha itt maradsz, olyan olvasmányokat kapsz, amiket nem lehet öt tippbe sűríteni.
Surányi Zoltán levele — amit nem lehet öt tippbe sűríteni.