HÁROM ÉV, ÉS VÉGE

Három év, és vége a szakmádnak — mondja a plakát. Az örökmozgót ma AI-matricával árulják. Egy budapesti tudós ötven éve megmondta, hol fut majd a valódi vonal.

Egy kávézói beszélgetés a jövőről, amit el lehet adni — nem hallgatóztam, hangosan zajlott, és nem volt hová menekülni előle. A recept ősrégi: félelem, határidő, megfizethető óvóhely.Az örökmozgó viszont a legrégibb áru az összes közül. Most mesterséges intelligencia van ráírva. Csak a fizikát felejtették el frissíteni.

Ma kávézóban dolgoztam. Két asztallal arrébb egy fiatalabb férfi magyarázott egy idősebbnek — hangosan, az egész térnek. Nem hallgatóztam. Nem volt mit tenni: dolgoztam volna, de a beszélgetés odajött hozzám.

„Három év, és bizonyos szakmáknak vége.”

Ő viszont már lépett, mondta. Beiratkozott egy AI-kurzusra. Kétszáznyolcvanezer forint — „nem is drága”. Oktatóanyag, amin végigmész, meg néhány online kérdezz-felelek, ahol kérdezhetsz.

És aztán jött a rész, amiért ezt a levelet írom. Mert elmondta, mi lesz utána. Ő majd megadja, milyen személyiségű, milyen karakterű AI-szakemberekre van szüksége — könyvelő, informatikus, marketinges —, és azok dolgoznak helyette. Már most működik, mondta: megmondod, milyen profilú AI-szakember kell, és legyártják. Igaz, még drága, talán kétszer annyiba kerül, mint az ember. De nulla-huszonnégyben dolgozik. Ő meg majd segít az embereknek. Jó pénzért.

Én két asztallal arrébb ültem, és éppen egy AI-asszisztenst kódoltam. AI segítségével. Csöndes, heroikus küzdelemben: hiba, újrakezdés, fél lépés, megint hiba. És közben hallgattam, ahogy a szomszéd asztalnál valakinek eladták a munka nélküli munkát.

ISMERŐS EZ A DALLAM

A múlt levélben szétszedtem, hogyan árul a marketing termék helyett vészhelyzetet. Nézd meg ezt a kurzust ugyanazzal a szemmel, és minden alkatrész a helyén van.

Veszteségkeret: nem azt mondják, mit nyersz — azt, mit veszítesz. A szakmádat. Határidő: három év. Nem öt, nem „egyszer majd” — három, mert a visszaszámláló a szakmáknak is gipsztojás. És az óvóhely, megfizethető áron: kétszáznyolcvanezer, „nem is drága”.

Figyeld ezt az utolsó mondatot. Már ő maga mondja fel az árazást igazoló szöveget. Amikor valaki kéretlenül elmagyarázza, miért nem drága, amit vett — az sosem neked beszél. A saját szirénjének válaszol.

És vedd észre, mi itt az igazán zseniális: a rettegett gépi jövő — a Skynet, a Terminátor, az elszabadult gép — nem akadálya ennek az üzletnek. Ez maga a reklámja. Akinek riadó kell az eladáshoz, annak minden apokalipszis-film ingyen kampány.

Csakhogy ez a szirén már nem órát vagy kabátot árul. A megélhetésed félelmét fejte meg — a legmélyebb triggert, ami csak van. És ide már nem elég a múlt levél válasza. Ide tények kellenek. Menjünk.

AZ ÖRÖKMOZGÓ, RÉSZLETRE

Mit vett a fiatalember kétszáznyolcvanezerért?

Nem tudást. Nézd meg még egyszer a fantáziát, ami ott mozgott a fejében: ő megadja a karaktereket, a stáb dolgozik, ő learatja. Kimenet, bemenet nélkül. Ennek a gépnek van neve, és nem AI-nak hívják.

Örökmozgónak.

1775-ben a párizsi tudományos akadémia kimondta: nem fogad be több örökmozgó-tervet. Nem gonoszságból — belefáradtak. A fizika nem alkuszik: semmi nem ad ki többet, mint amennyi belemegy.

De a vágy nem fizika. A vágy halhatatlan. Az örökmozgó azóta is minden korban visszatér, mindig az adott kor legfényesebb technológiájának matricájával: volt gőzös, volt mágneses, volt kvantumos. Most AI-os. A csomagolás frissül. Az ígéret ugyanaz: dolgozzon a gép, te csak arasd.

És itt van a kapcsolat a korábbi levelekkel, ha olvastad őket: az agyunk alapból hozzáad. A fiatalember nem elmélyülni akart valamiben — az mínusz lenne: évek, lemondás, gyakorlás. Hozzáadni akart magához egy stábot. Egy gombnyomásra működő céget. A plusz-reflex, tiszta formában — és a kurzusipar pontosan erre a reflexre van kihegyezve.

A JÓSLATOK TEMETŐJE

Mielőtt a „három év”-ről beszélnénk, sétáljunk egyet a jóslatok temetőjében. Van ott egy friss, gondosan ápolt sír.

2016-ban Geoffrey Hinton — a „mesterséges intelligencia keresztapja”, később Nobel-díjas — kiállt egy színpadra, és azt mondta: le kellene állítani a radiológusok képzését, most, mert teljesen nyilvánvaló, hogy öt éven belül a mélytanulás jobb lesz náluk.[^3] A radiológus szerinte olyan, mint a prérifarkas a rajzfilmben: már túlfutott a szakadék peremén, csak még nem nézett le.

Tíz év telt el. És ma? Történelmi radiológushiány van. A Mayo Klinika radiológus-létszáma azóta ötvenöt százalékkal nőtt — miközben a részlegük több mint kétszázötven AI-modellt használ. Az amerikai radiológusok átlagfizetése 2025-ben 571 ezer dollár volt, kilenc százalékkal több, mint egy évvel korábban. És tavaly maga Hinton is visszakozott: túl tágan fogalmazott, mondta, csak a képelemzésre gondolt.[^3]

Érted, mi történt? A gép megjött. Tényleg megjött — kétszázötven modell, egyetlen klinikán. És nem kivágta az embert. Megsokszorozta.

A másik híres sír: 2013-ban két oxfordi kutató, Frey és Osborne kiszámolta, hogy az amerikai munkahelyek 47 százaléka „automatizálható”.[^1] A szám bejárta a világot, és a címlapokon már úgy szerepelt: a munkák fele eltűnik. Csakhogy a tanulmány automatizálhatóságot becsült — nem menetrendet, és nem munkanélküliséget. A különbség ugyanaz, mint aközött, hogy „a hegyed megmászható”, és hogy „jövő kedden mindenki a csúcson lesz”.

És ha valaki azt mondaná: jó-jó, de az ő jósa pontosabb — a jóslás mint műfaj mérve is gyenge. Philip Tetlock két évtizeden át gyűjtötte szakértők tízezernyi előrejelzését, és az eredmény azóta szállóige: az átlagos szakértő nagyjából annyira pontos, mint egy célba dobáló csimpánz.[^2]

Ebből nem az következik, hogy nem változik semmi. Nagyon is változik — mindjárt megmutatom, hol fut a valódi törésvonal. Ebből annyi következik: aki dátumot árul, az nem a jövőt ismeri. A te félelmedet ismeri.

EGY MAGYAR HÚZTA MEG A VONALAT

A sóhaj-levélben kiderült, hogy a coach szó egy magyar faluból indult világgá. Most jön a második magyar szál — mert azt a vonalat, amin ez az egész kérdés eldől, egy budapesti születésű tudós húzta meg, fél évszázaddal az AI előtt.

Polányi Mihály orvosnak tanult, világhírű kémikus lett, aztán filozófus. És leírt egy mondatot, ami ma többet ér, mint valaha: többet tudunk, mint amennyit el tudunk mondani.[^6]

Ezt hívta hallgatólagos tudásnak. A mester keze, ami érzi az anyagot, mielőtt a fej kimondaná. Az orvos pillantása, ami a lelet előtt tudja. A tárgyalóban a csend, amit olvasni kell. Biciklizni tudsz — de írd le pontosan, hogyan egyensúlyozol. Nem megy. Többet tudsz, mint amennyit el tudsz mondani.

És most figyelj, mert itt dől el minden. A gép azt tanulja meg, ami elmondható. Ami leírható, szabályba önthető, példákba rendezhető. A közgazdász David Autor ebből építette a munkaerőpiac legjózanabb elméletét: nem szakmák automatizálódnak, hanem feladatok — és amit a gép elvesz, amellett felértékelődik az, amit nem tud.[^5] A legnagyobb friss mérés, a Science-ben megjelent feladat-elemzés is ezt mondja: a munkavállalók nagy többségénél a feladatok egy része érintett — nem az állás maga. És a szerzők külön kiírják, amit a kurzus-plakátok sosem: az ütemezésről nem jósolnak semmit.[^4]

Vagyis a vonal nem ott fut, ahol a kávéházi térkép rajzolja — ember kontra gép között. A vonal a leírható és a hallgatólagos között fut.

És most jön a fájó rész, mert ki kell mondani becsületesen. Mi az, ami tisztán leírható? A sablon. A minta. Az irodai munkának az a rétege, ahol sosem volt igazi szellemi hozzáadott érték — csak leírható végrehajtás, formába öntött ismétlés. Ez tényleg veszélyben van. Nem három év múlva, egy csapásra, mindenhol — de az irány nem kérdés. Aki ma abból él, hogy egy leírható mintát hajt végre, annak nem hazudok: neki tényleg szól a riadó. Csak nem azt kell tennie, amit a sziréna mond.

Mert nézd meg, mi nem írható le. Két irányban is van kapaszkodó — fent és lent.

Fent a mélység: az ítélőképesség, a felelősségvállalás, a bizalom, a hallgatólagos tudás minden formája. Lent pedig a kéz. Moravec paradoxona a robotika legrégibb vicce: ami az embernek nehéz — sakkozni, integrálni —, az a gépnek könnyű; ami az embernek könnyű — járni, fogni, egy csöpögő csap alá benyúlni —, az a gépnek a legnehezebb.[^7] A vízvezeték-szerelő idegrendszere félmilliárd év fejlesztés. A táblázatkezelés néhány évtized.

És mi történik ott, ahol a gép tényleg beáll dolgozni? Erre is van adat, nem csak félelem. Amikor a bankautomata elterjedt, mindenki a pénztárosok végét jósolta. Ehelyett a pénztárosok száma évtizedekig nőtt: a fiók olcsóbb lett, ezért több fiók nyílt, és a pénztáros munkája átalakul a számolásból az ügyfélkezelésbe — abba, ami emberi.[^8] A radiológusoknál most ugyanez fut, élőben.

Most pedig tedd egymás mellé a két képet. A kurzus sablonkezelésre képez: kész promptok, kész karakterprofilok, kész minták. Vagyis pontosan a leírható rétegre — arra, amit a gép elsőként tanul meg. A szirén a saját utasait tereli a süllyedő hajóra.

AZ EMBER, FELÁRRAL

Egy dologban egyetértek a szomszéd asztallal: három év múlva tényleg más lesz a világ. Csak szerintem pont fordítva, mint ahogy nekik eladták.

Az ember mint minőség fel fog értékelődni.

Kezdjük lent, a kéznél. A jó mestert ma lepkehálóval kell keresni — és ez nem hangulatjelentés, hanem statisztika: az európai hiánylisták élén évek óta a szakipari munkák állnak, villanyszerelő, tetőfedő, építőipari szakmunkás; csak az építőiparba kétmillió új ember kellene 2030-ig. És tudod, hol van eközben többlet — vagyis hol áll sorban túl sok jelentkező? Az irodai, adminisztratív munkakörökben.[^9] A térkép pontosan fordítva van, mint ahogy a kurzus rajzolja. A lepkeháló marad. A mesterember degeszre keresi magát ezután is.

És van itt valami mélyebb is, amit már megmértek. Ugyanaz a tárgy többet ér nekünk, ha tudjuk, hogy ember keze készítette. A kutatók ezt kézműves-hatásnak nevezték el, és a magyarázat a mérések szerint nem a minőség — hanem hogy a kézzel készült tárgyról úgy érezzük: szeretet van benne.[^10] Szó szerint ez jött ki a vizsgálatokból. Szeretet.

Most fordítsd le ezt a segítő szakmákra. Aki segítséget kér, az nem információt vesz — információ ingyen van, tele van vele a padlás. Jelenlétet vesz. Felelősséget. Egy embert, aki látja őt, és akinek számít, mi lesz vele. Ezt nem lehet legyártani, karakterprofilból sem — a múlt levélben megírtam, miért: ami ingyen van, az megfizethetetlen.

Úgyhogy a fiatalember terve — a gépek dolgoznak, ő meg „majd segít az embereknek, jó pénzért” — pont a felénél hibás. A második fele igaz: segítő emberre egyre nagyobb szükség lesz. Csak az első fele nem stimmel: a segítés az egyetlen része a tervének, amit nem lehet kiszervezni. Ott neki kell ott lennie. Egészen. És ahhoz nem karakterprofil kell, hanem mélység — az meg nem jön dobozban.

ZOLIKA ÉS A DZSINN

Este Zolika megszólalt, ahogy szokott, a fotel felől.

— Én is hallottam ám — mondta. — Ott ültem benned, két asztallal arrébb.

— És mit hallottál?

— Egy mesét. — Felhúzta a lábát a fotelra. — Palack, füst, dzsinn, három kívánság. Csak most appban, havidíjjal.

— Ennyire egyszerű?

— Öregsas, a mesékhez én értek. Te olvastad őket. Én bennük lakom. — Előrehajolt. — És a dzsinnes mesék soha nem arról szólnak, hogy teljesül a kívánság. Arról szólnak, mit felejtettél el kikötni.

— És ő mit felejtett el kikötni?

— Saját magát. — Zolika széttárta a karját. — Kívánt egy stábot, egy jövedelmet, egy jövőt. Csak önmagát nem tette bele a kívánságba. Márpedig a dzsinn pontosan azt hozza, amit kértél. Se többet, se kevesebbet. Üres kívánságra üres teljesülés jár.

Csend volt egy darabig. Aztán rám nézett, azzal a nézéssel, amit már ismerek. Jött a kés.

— És most te jössz. Mert innen, a fotelból nézve te is gépeket építesz, hogy neked dolgozzanak. Mi a különbség közted és közte?

Vártam ezt a kérdést. Magamnak is feltettem, még ott, a kávézóban.

— Az irány — mondtam. — Ő azt akarja, hogy a gép megspórolja neki a mélységet. Én arra használom, hogy mélyebbre jussak. Az én asszisztenseim nem kímélnek meg a munkától. Követelik.

— Bizonyíték?

— Ma is ott ültem és hibát javítottam. Fél lépés, átlósan. Tudod te ezt.

Zolika elvigyorodott, de a szeme komoly maradt.

— Jó. Mert az örökmozgónak van egy biztos ismertetőjele, és kérlek, vésd fel valahova: kimenetet ígér bemenet nélkül. Ha egyszer azt hallom tőled, hogy „ez már magától megy”... — nem fejezte be a mondatot.

Nem is kellett.

A MÁSIK ASZTAL

Mert ugyanabban a kávézóban, ugyanazzal a technológiával, két asztal ült.

Az egyiknél azt vették meg, hogy nem kell csinálni semmit. A másiknál én ültem, és csináltam. Hónapok óta építem az asszisztenseimet — és hadd legyek pontos, mert a pontosság itt a becsület: az építés hónapok. De ami működik bennük, az nem a hónapokból jön. A mögöttük álló húsz évből. A trigger-atlaszból, amit magamon mértem ki. A módszerből, amit előbb éltem, aztán kódoltam.

Ezért tudom elsőkézből, hogy az eszköz valódi. Nem vagyok gépromboló — együtt dolgozom vele minden áldott nap, és igen: megsokszoroz. De erősítő módjára sokszoroz. A mélységet mélyebbé teszi. A sekélységet szélesebbé. Beletölthetsz húsz év munkát, és kapsz egy szerszámot, ami tényleg dolgozik veled. Beletölthetsz kétszáznyolcvanezer forintnyi kurzust — és kapsz egy hangosabb visszhangot arról, amid nincs.

A gép nem csodát tesz. Felnagyít. És pont ezért nincs mese: előbb kell lennie valaminek, amit felnagyítson.

A FIZIKA NEM ALKUSZIK

Nem tudom, mi lesz három év múlva. Ezt őszintén mondom, és pont ez különböztet meg attól, aki dátumra árulja a jövőt.

Amit tudni lehet, az nem a menetrend. Az irány. A leírható olcsóbb lesz — a hallgatólagos drágább. A sablon fillérekért megy majd — a jelenlét felárral. Az ember, aki tényleg ott van, akinél a tudás a kezében meg a gerincében lakik, nem a diáin: azt lepkehálóval fogják keresni. Mint ma a jó mestert.

Úgyhogy a kérdés nem az, hogy melyik AI-kurzust vedd meg, mielőtt lejár a visszaszámláló. A kérdés a régi, és unalmasabb, mint bármelyik plakát: mibe teszed a bemenetet.

Mert a fizika első törvénye a munkára is áll. Semmi nem mozdul attól, hogy nagyon szeretnéd. Az örökmozgót kétszáznyolcvanezerért sem lehet megvenni — annyiért legfeljebb a rajzát adják, keretben. A mélységet meg semennyiért nem adják. Azt csak fonni lehet. Fél lépésenként. Minden áldott, szürke napon.

És akkor a gép is azzá válik a kezedben, ami mindig is volt: szerszám. A legjobb fajtából. Nem a jövőd elrablója — a mélységed erősítője.

A szirének meg hadd énekeljenek. Nekik az a dolguk.

Neked meg az, hogy fonj.

— Surányi Zoltán suranyizoltan.hu · Mélyfúrás

[^1]: Frey, C. B. & Osborne, M. A. (2017). The future of employment: How susceptible are jobs to computerisation? Technological Forecasting and Social Change, 114, 254–280. DOI: 10.1016/j.techfore.2016.08.019 — Az eredeti munkaanyag 2013-ban jelent meg; a 47% automatizálhatósági kitettséget becsült, nem munkanélküliség-előrejelzést.

[^2]: Tetlock, P. E. (2005). Expert Political Judgment: How Good Is It? How Can We Know? Princeton University Press.

[^3]: Hinton 2016-os kijelentése és 2025-ös visszakozása: The New York Times, 2025. május (Steve Lohr) nyomán · https://radiologybusiness.com/topics/artificial-intelligence/ny-times-revisits-nobel-prize-winners-prediction-ai-will-render-radiologists-obsolete — A Mayo Klinika +55% radiológus-létszáma és 250+ AI-modellje ugyaninnen. Az 571 ezer dolláros 2025-ös átlagfizetés (Medscape) és a történelmi radiológushiány: Fortune, 2026. május · https://fortune.com/2026/05/04/godfather-of-ai-geoffrey-hinton-radiologists-future-of-work-tech-ai-job-anxiety/

[^4]: Eloundou, T., Manning, S., Mishkin, P. & Rock, D. (2024). GPTs are GPTs: Labor market impact potential of LLMs. Science, 384(6702), 1306–1308. DOI: 10.1126/science.adj0998 — Az előzmény-elemzés becslése szerint a munkavállalók ~80%-ánál a feladatok legalább 10%-a, ~19%-uknál legalább fele érintett; a szerzők külön jelzik, hogy a bevezetés ütemezéséről nem tesznek előrejelzést (arXiv:2303.10130).

[^5]: Autor, D. H. (2015). Why are there still so many jobs? The history and future of workplace automation. Journal of Economic Perspectives, 29(3), 3–30. DOI: 10.1257/jep.29.3.3 — A Polányi-paradoxon és az automatizálás kapcsolatáról: Autor, D. H. (2014). Polanyi’s Paradox and the Shape of Employment Growth. NBER Working Paper 20485.

[^6]: Polányi, M. (1966). The Tacit Dimension. University of Chicago Press. — „We can know more than we can tell.” A hallgatólagos tudás fogalmát magyarul a Személyes tudás (Atlantisz, 1994) című főműve is kifejti.

[^7]: Moravec, H. (1988). Mind Children: The Future of Robot and Human Intelligence. Harvard University Press.

[^8]: Bessen, J. (2015). Learning by Doing: The Real Connection between Innovation, Wages, and Wealth. Yale University Press. — Az ATM-ek elterjedése után az amerikai banki pénztárosok száma évtizedekig nőtt, miközben a munkakör tartalma a számolásból az ügyfélkapcsolat felé tolódott.

[^9]: European Labour Authority / EURES (2025): Report on labour shortages and surpluses in Europe. A legsúlyosabb hiányszakmák között: villanyszerelők, tetőfedők, építőipari szakmunkások, tehergépkocsi-vezetők, ápolók; a többletek jellemzően irodai-adminisztratív munkakörökben jelentkeznek · https://www.ela.europa.eu/en/publications/labour-shortages-and-surpluses-europe-2025 — Az építőiparban 2030-ig hiányzó ~2 millió szakemberről: FIEC állásfoglalás, 2025. november.

[^10]: Fuchs, C., Schreier, M. & van Osselaer, S. M. J. (2015). The Handmade Effect: What’s Love Got to Do with It? Journal of Marketing, 79(2), 98–110. DOI: 10.1509/jm.14.0018