Nyolc ülés, ötvennyolc óra
Mi történik két coaching-ülés között — egy négy hónapos kísérés számai
Nyolc éve nyomom főállásban a coachingot, a néhány alkalmas, gyors egyéni folyamattól egészen a másfél-két évig tartó, hosszú átalakulást menedzselő projektekig. Maximalista vagyok és erősen önkritikus; kulcsértékem, hogy mérhető, valódi változás jöjjön létre a lehető leghatékonyabban és minél optimálisabb időkerettel.
Folyamatosan kerestem és gyártottam az eszközöket, amelyekkel megmutathattam a klienseimnek a saját működésüket, folyamataikat, valamint a bennük lévő gátakat, elakadásokat és torzításokat. Irigy voltam az orvoslásra: rengeteg fantasztikus diagnosztikai eszközük van, amelyekből objektíven összeáll egy kép az állapotról. Ők elég széles skálán benézhetnek nemcsak a motorháztető alá, hanem magába a motorba, a hajtásláncba, az üzemanyag-rendszerbe is — és nem csak felszínesen. A coach számára pedig ott van a kétheti beszélgetés és annak mindig újrainduló küzdelme: emlékekből építkezve mindig kicsit az elejéről kezdve építjük a változást, remélve, hogy ma tovább haladunk, mint két hete.
Rengeteg adatot próbálunk rendszerbe rakni: fejben, majd utána papíron, már emlékezetből, az ülés után jegyzeteket készítve. Viszont ott van az ülések közötti kéthetes szünet, amelyben annyi fontos és jelentős történet jöhet létre, sok-sok értékes adattal és az ebből jövő lehetőséggel — és hagyjuk, hogy a feledés jótékony védekezése megszépítse, vagy éppen kevésbé jelentőssé tegye. Mert ha nem tenné, sokkal mélyebben kellene a tükörbe nézni. A kliens pedig közben újra és újra végigszalad önnön vesszőfutásán, gyűjtve a kilométereket és az indulatot, ami majd kiforralja: na, most már ugyan nem futok még egy kört.
Mindeközben ott van az agyban a szilárd triggerhez tartozó, jól beidegződött út, amely kellő feszültség mellett azonnal ok-okozattá válik — és egyre jobban megszilárdul az, amit át akarunk írni. Bennem pedig ott dübörgött a vágy: mérni, mérni, rögzíteni, pontosítani, mert ezzel kapja meg a kliens a legnagyobb esélyt, hogy pontosan megértse, miként jön létre és marad meg a saját szenvedése, és milyen konkrét lépésekkel tud kilépni ebből a 22-es csapdájából.
A kényszer vitt az AI felé, miközben a szkepticizmus nem gyengén ott lebegett előttem. A vágy viszont, hogy hatékonyabban kísérjek, lenyomta az ellenállásomat, ezért belekezdtem egy hibrid felállás felépítésébe: létrehozni egy AI-asszisztenst, aki az ülések között bármikor elérhető a kliensnek; az emberhez minél hasonlóbban képes kísérni; szóban vagy írásban lehet vele beszélgetni; képes medret és tükröt tartani; és van mögötte egy kőkemény elemző és rögzítő háttér, amely nem a történetet, hanem a mintát rögzíti, és emlékszik is rá. Ebből összegzést tud készíteni, így mérhetővé és láthatóvá válnak a működés lényegi részei és azok változása az ülések előrehaladtával. Több klienssel dolgoztam így, és most egy kísérés anonimizált, általánosított tanulságát szeretném megosztani: mit hozott nyolc coaching-ülés és a közöttük létrejött AI-kísérés, vagyis egy négy hónapos időszak — milyen változást, milyen eredményt sikerült elérni, természetesen konkrét számokkal.
Nyolc ülés — és közöttük ötvennyolc óra munka.
A számok
Egyetlen kliens, személyes adat nélkül. A beszélgetés szövegét ehhez sem olvastam el — csak azt néztem meg, ami a munkához amúgy is elém kerül.
Négy hónap számokban: nyolc személyes ülés, és ami közöttük történt.
Nem néhány gyors üzenetről van szó: a helyzet frissen, részleteiben került elő, aznap vagy egy-két napon belül.
Kliens-üzenetek hetente, és hogy a nap melyik szakában érkeztek.
Vagyis pontosan akkor, amikor én nem vagyok elérhető.
Mit csinál ilyenkor a kísérő
Nem ad tanácsot. Visszaadja, amit hall, a kliens saját szavaival, és egy kérdéssel továbbviszi. Kiegészítő coach-asszisztens: elkíséri a klienst azon az úton, amelyen ő maga igazítja ki önmagát. A munkát nem veszi át — sem a klienstől, sem tőlem.
Közben az elemző háttér éjszakánként kigyűjti, mi ismétlődik: melyik helyzet tér vissza, mi rá a megszokott reakció, és mikor tett a kliens valami mást helyette. Minden tételt én hagyok jóvá.
A változás hetek alatt megjelenik, hónapok alatt szilárdul meg
Ez volt számomra a legtanulságosabb. Az új válasz már az első két héten megjelent. Ha itt abbahagyom a figyelést, azt mondom: működik.
Csakhogy az egyszeri új válasz még nem változás. Az, hogy ugyanarra a helyzetre újra és újra más válasz jön, és a régi reakció közben nem tér vissza, hetekkel később kezdődik, és hónapok alatt szilárdul meg.
Fent: a feltérképezett visszatérő helyzetek. Lent: azok, ahol az új válasz már ismétlődik.
Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, azt a mozgás típusával tudom leírni, nem a történettel:
Honnan hova: a mozgás típusa, nem a története.
Amit én kapok ebből
Az ülés nem az elmúlt két hét elmesélésével kezdődik, hanem ott, ahol a munka tart. És megkapom azt, amire annyira vágytam: megszámolt ismétlődést. Hogy egy minta visszatér, azt eddig is éreztem; most látom, hányszor, milyen helyzetben, és hol jelent meg helyette más.
Amit a coach lát AI nélkül, és amit AI-támogatással.
A döntés közben nálam maradt. Én hagyom jóvá, ami a klienshez ér, én léptetem a folyamatot, én zárom le, ami tartóssá vált.
A kísérő is tévedett — és ez a jó hír része
Az első hetekben a kísérő túl sokat beszélt és túl gyorsan értelmezett, a kliens pedig sokszor helyesbítette. Ezt a rendszer nem rejtette el: az éjszakai összefoglaló megnevezte, hol volt pontatlan, és többször azt javasolta, hogy az ülést ezzel kezdjem. Négy hónap alatt ez megváltozott.
A kísérő válaszai rövidültek; a tükrözés és a kérdés után ritkább a helyesbítés.
A tükrözés és a kérdés után a kliens ritkán helyesbít, az értelmezés után jóval gyakrabban. Ezt minden coach tudja. Jó volt számokban is látni.
Amit nem állítok
Egy eset. A számok egy valós kísérés mintázatát mutatják, nem ígéretet és nem átlagot.
Azt sem állítom, hogy a változást az AI hozta. A változást a kliens hozta, a közös munkánkban; a kísérő elkísérte, és láthatóvá tette. A kép ráadásul nem egyenes vonalú: a legrégebbi minta az utolsó vizsgált napon is teljes erővel visszatért. Ez nem cáfolja a többit — ilyen a munka.
Amit állítok, az ennyi: nyolc ülés mellett ötvennyolc óra munka történt, amelyről korábban csak töredékeket hallottam volna. A praxisomban ez kivételes hatékonyság. A találkozók közti idő is fejlesztési idővé vált.
A teljes esettanulmányt érdekel, keress meg: meguri.hu/personal








Discussion about this post