Tiszta lapot, ajándékba
Mindenkiben a szépet látó CEO
Presszó tisztán
———
7:07-kor nyílik a kávézó ajtaja.
Surda belép, és a pult felé köszön, megszokott, kimért aurával.
– Sziasztok. – A szokásos? – Igen. Presszó tisztán.
Fogasra akasztja a kabátját, és célba dobja a kalapját, hogy meglegyen a reggeli rulett: vajon sikerül-e a kinézett ágra juttatni a fejfedőt. Mert törzsvendégként ennyi szerencsejáték belefér. A kalap repül, és a kinézett fogason landol: kiadta. Csak megérte megsimogatni útközben azt a fekete macskát, amit az állvány alatt talált. Határozott léptekkel az asztalához siet, a legbelső a tuti, onnan mélységében látja az egész helyet.
Leül, és tekintete keresi a napi szerepközvetítő türkiz és fűzöld pepitamintás könyvét. Szokott helyén van, az asztal jobb sarkán, az itallap és a cukor társaságában. Bal kezével érte nyúl, miközben a jobbjával a zsebében matat kedvenc, zölden író töltőtolla után. Toll az asztalon, könyv felütve: lássuk, ma mi van terítéken?
Mindenkiben a szépet látó CEO
Az ember, aki még sosem mondott nemet
Az asztal, ahol egymás számláit fizetik
Tegnap egyet kihúztam, ismét új van a helyében. Hm, az a fránya kalap, kellett neki kiadni…
A barista közben érkezik a feketével, leteszi a csészét, csendesen távozik: látja, Surdát beszippantotta a dilemma, ma mibe ugorjon fejest.
A kávé illata figyelmet követel magának, hisz addig nincs választás, míg Surda bele nem kortyol a kávéba. Szemét nem veszi le a három sorról, elméjének neuronjai között cikázik a feszültség, bár már tudja, melyik nyer ma, hisz a kalap kiadta, akkor legyen az első. Belekortyol a kávéba, majd fogja a tollát, és egy határozott zöld csíkkal áthúzza az elsőt.
———
A kávézó meleg, laza atmoszférája eltűnik, és egy tágas, világos, gyönyörű kilátással rendelkező iroda veszi át a helyét.
Wow… Érzem, ahogy a város alattam elterülő szépsége megragadja a tekintetem, és kirántja a lelkem a szemeimen keresztül. Néhány száz emelet magasság nemcsak elemel az utca zajos forgatagától, de el is szigetel. Itt egyben látni a múltat és a jövőt: a történelmi belváros impozáns, porcelán cseréppel fedett szecessziós épületremekeit, és a városszéli ipari parkok lüktető mohóságát, ahogy bekebelezik a várost körbevevő szabad területeket.
Az ablaknál áll, háttal az irodának. Három új piac. A tavaszi szerződés nyitja az elsőt, abból jön a másik kettő. Három szűk év után végre nem a túlélést számolom, hanem az irányt.
Megcsörren a telefon. A vízió elpattan, mint a szappanbuborék. Odalép az asztalhoz, belehuppan a fotelbe, felveszi.
– Igen?
– A gyártásról hívom. Bakos megint a saját beszállítójától rendelt, ajánlatkérés nélkül. A tavaszi szállítás anyaga is tőle jön majd. A régi időkben ezt megtehette, tudom. De most kinek szóljak, ha nem magának?
– Haj, már megint a Bakos, pedig olyan jó ember! Újra átbeszélem vele. Tiszta lapot adtam neki, hiszen nem lehet folyton régi sérelmeken lovagolni. Adjon még neki egy kis időt, meg fogja hálálni az új lehetőséget.
Az asztalon egyetlen fehér lap fekszik. Surda felírja rá: Bakos. Mellé: megbeszéltük.
Leteszi a telefont. Feláll, elindul az ablak felé. Hol is tartottam? A tavaszi szerződés, és abból két piac…
Két lépés után megcsörren a telefon. Felkapja a fejét: mi van ma, péntek tizenharmadika? Vissza az asztalhoz, vissza a fotelbe.
– A pénzügyről keresem. Sipos költségelszámolása megint nem stimmel. Nem kérek semmit, csak jelzem. Régen voltak az egyenlők és az egyenlőbbek, gondoltam, tudnia kell, hogy ők még megvannak.
– Sipos és az ügyeskedő kerekítése… Pedig az agya keni-vágja a matekot, csak a keze csúszik meg olykor-olykor maga felé. Tiszta lapot adtam neki, hogy ne a saját lapján lévő számokkal dolgozzon, lehet, hogy átvezette őket ide. Beszélek vele, hogy milyen az új matek.
Sipos. Mellé: megbeszéltük.
Leteszi. Ezúttal fel sem áll egészen, csak megemelkedik a fotelből, amikor újra csörög.
– Az értékesítésről. Rónai elvitte az ügyfelemet, a harmadikat idén. A tavaszi szerződés ügyfelét. Én hoztam, ő vitte el. Nem azért hívom, hogy tegyen valamit. Csak azt akartam, hogy tőlem tudja meg: a hónap végén felmondok.
– Értem, de Rónai annyira törekvő, ég a tettvágytól, csak éppen a kollegialitás határaival van hadakozásban. A régi, papírra vetett határait ledaráltuk, és kapott egy tiszta lapot, ahová felrajzolhatja az újakat. Mindenki megérdemel egy új kezdetet. Maga is pihenjen egyet, aztán beszélünk.
Rónai. Mellé: megbeszéltük.
A lapon három név áll, mindegyik mellett ugyanaz a szó. A lap alsó fele még üres.
Surda ránéz. Mindenkivel rendben vagyok. Megfordítja a lapot, és a hátuljára felírja: tavaszi szerződés. Bekarikázza. A másik két piac nem jut eszébe. Fókusz. Egy dolog, de az rendesen.
Feláll, és végre odaér az ablakhoz. A város ugyanott van, ugyanolyan szép. Jó nap volt. Megvan az irány.
A háta mögött megcsörren a telefon. Surda már az ajtónál jár. Kilép, és becsukja maga mögött.
———
Újra a kávézóban, a szokott asztalánál ül, kezében a félbemaradt kávéja, felhörpinti a csésze tartalmát. Közben a barista már odatette a számlát; ránéz, és olvassa:
Presszó — 790
Tiszta lap, háromszor — 2370
A régi rend kulcsai nem tudnak új ajtót nyitni — 3950
Két nagyszerű ötlet, ami az ablaknál maradt — 3950
Egy vezető, aki szólt, mielőtt elment — 3160
Az álmodó, ügyeletben — 7900
Összesen — 22 120
Jó ez a presszó, csak drága a feltét.
Fogja a noteszét, és feljegyzi: Akinek nem kell elszámolnia, annak a számláját az álmodó fizeti.
Fizet. Veszi a kabátját, felteszi a kalapját, és kimegy.


Discussion about this post